Kérjük, ismerjék meg a „Gyermekek a mezőgazdaságban” projekt konzorciumi vezető tagját


a Jászapáti a Mi Városunk Alapítványt


Az alapítványt 2012.december 12-én alapította 11 alapító tag.


Alapvető célja:

Jászapáti város, mint közösség, mint sajátos életforma újrafogalmazása és így megerősített és újonnan kialakított emberi kapcsolatokban rejlő lehetőségek feltárása, kiaknázása. Ezáltal Jászapáti, mint lakóhely vonzóvá tétele, a város megtartó erejének növelése és új, életformákat preferáló betelepülőknek a városba csábítása.

Céljaink közé tartozik a kapcsolattartás az elszármazott Jászapátiakkal, és nem utolsó sorban Jászapáti, mint turisztikai célpont ismertté és vonzóvá tétele. Élhetővé és szerethetővé tenni városunkat, lehetőséget biztosítani a fiatal generáció számára az otthonteremtésre, biztosítani a megélhetéshez szükséges munkahelyeket.

Alapítványunk az elmúlt időszakban szerepet vállalt több olyan tevékenységben, amely a településünk fejlődését, szépítését segítette:

- Adományok gyűjtése a ravatalozó építésére,

- „Mága Zoltán jótékonysági koncert szervezése,

- „Szomszédok Egymásért” mozgalom

-„Jászapáti legszebb virágos utcája” pályázat

- Templom toronyórájának felújítása


Amint az alapszabályban is megfogalmazódik, az Alapítvány kezdeményező kíván lenni

az olyan fiatalokat célzó, Jászapátit népszerűsítő társadalmi és kulturális események létrehozásában, melyek összhangban vannak a kitűzött célokkal.

Működésünk egyik fontos célcsoportja a fiatalok, így szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ez a korosztály városunkban maradjon, és itt tudjon tartalmas, értelmes cselekvési teret nyerni.

A föld, a természet szeretete, a kertművelés itt vidéken szerves része a hétköznapoknak, de sajnos nem minden korosztálynak van alkalma ezt megtapasztalni.

Örömmel veszünk részt a „Gyermekek a mezőgazdaságban” mintaprojekt megvalósításában, mert ezzel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a projektbe bevont fiatalok részére - ezzel a tudással, tapasztalattal gazdagodva új lehetőségek nyíljanak meg.


Elérhetőségünk: Jászapáti a Mi Városunk Alapítvány 5130 Jászapáti Petőfi u. 90.

Honlap: jaszapatiamivarosunk.hu

Telefon: 06/30/9554989



Sikeres együttműködést és jó munkát kívánunk minden kedves résztvevőnek!


Az alapítvány kuratóriuma:


Kalmár Rozália          Farkas Ferenc          Kalmárné Nagyistván Erika