Tájékoztató a Jászapáti a Mi Városunk által elnyert „Gyermekek a mezőgazdaságban” pályázatról.
2015.június 22-én tartották a „Gyermekek a Mezőgazdaságban” projekt nyitórendezvényét a Jászapáti Közösségi Házban.
A főpályázó a Jászapáti a Mi Városunk A lapítvány , a pályázat konzorciumban valósul meg , melyben rész vesznek még a Nyugat-magyarországi Egyetem szakemberei, valamint a „Várunk” Alapítvány.
A projekt értéke : 220 millió Ft
A projekt célja a fiatal korosztály környezettudatos nevelése,a természet megszerettetése, a természeti értékek tudatosítása, illetve mezőgazdasági ismeretek gyakorlati és elméleti átadása
Elsődleges célcsoportja a 10-14 éves korosztály,ezen belül kiemelten a hátrányos helyzetű gyermekek. A programokba az egész család bevonásra kerül.
A jászsági kistérségben két tankerület 12 intézménye 120 tanulóval, 24 pedagógussal vesz részt a programban, továbbá csatlakozik hozzánk Nógrád megye 5 intézménye 50 tanulóval, 10 pedagógussal.
A módszerek és a programok rendkívül szinesek, változatosak.
A Soproni Egyetem oktatói által alapított Óvári Gazdászok Szövetsége dolgozta ki a mezőgazdasági ismeretek oktatásához kapcsolódó tartalomfejlesztést , a pedagógiai koncepciót, képzési programot,a megvalósításban pedig részt vesz a másik konzorciumi tag a „Várunk” Alapítvány.
Tervezett programok:
táborozás a dunaszigeti ökotáborban diákok, tanárok együtt, ahol tanösvénytúrákkal, lovasudvarokkal várják a résztvevőket, de a programban szerepel érdekes és különleges mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek, élményközpontok látogatása.
oktatók képzése 6 héten keresztül- tartalmi és módszertani oktatás.
családi napok, ahol a gyermekek családtagjai is bevonásra kerülnek.
kirándulások intézményenként több alkalommal- célterület: mezőgazdasági üzemek, természetvédelmi területek, kertkultúra, tájépítészeti szempontból érdekes területek.
tanórán kívüli oktatás: a felkészült pedagógusok az intézményben elméleti és gyakorlati képzést tartanak a bevont csoportok részére. A gyakorlati képzéshez az iskolák részre mezőgazdasági eszközök kerülnek beszerzésre.
A program legfőbb pedagógiai irányelve a gyakorlatorientált képzés, a tanulók ne az iskolapadban, hanem közvetlenül a gazdaságban tapasztalják meg a természetet, az élővilágot. Lehetőséget kíván teremteni, hogy alapvető mezgazdasági ismereteket sajátítsanak el a gyakorlatban is, és e-mellett alkalmanként a korosztály igényeinek, jellemzőinek megfelelően játékos, vagy interaktív formában.
Az program eredményeként a tanulók maguk is képessé válnak saját kiskert,mini gazdaság működtetésére a család, ismerősök bevonásával. Mindez segítheti, hogy esztétikusabbá, élhetőbbé váljon a környezetük és megértsék, hogy ez rajtuk is múlik. A másik fontos „hozadéka” lehet ennek a projektnek, hogy a pályaválasztási döntésekben felértékelődhetnek a mezőgazdasági szakmák.
Jászapáti,2015.július.
Kalmár Rozália
Alapítvány kuratóriumi elnök