head1 head2

Az alapítványunk kuratóriuma részéről örömmel tájékoztat juk, hogy 2017, január 30-tól közhasznú szervezetként fogadhatunk támogatásokat a SZJA 1 % átutalásával.

Alapítványunk 2012-ben jött létre, célunk a város vonzerejének, megtartó képességének a növelése, településünk élhetőbbé tétele, az itt élő emberek életminőségének a javítása.
Eddigi tevékenységeink közül a legjelentősebbek:

  • Minden év június elején megszervezzük a "Jászapáti legszebb virágos utcája" akciótés a felhíváshoz kapcsolódó kertészeti témájú előadást.
  • 1995-ben főpályázóként - másik két konzorciumi taggal megkezdtük a "Gyermekek a mezőgazdaságban" projekt végrehajtását, melynek keretében 17 oktatási intézmény 170 diákja részére szerveztünk képzést, programokat. A projekt fő célkitűzése: a vidékhez, kiskertekhez és a mezőgazdasághoz kötődő tevékenységek megismerése és vonzóvá tétele.
  • Gyűjtést szerveztünk a Jászapáti Temetőben megvalósult Ravatalozó építésére, ennek keretében kezdeményezői és szervezői voltunk Mága Zoltán hegedűművész koncertjének, amely 2013-ban a Római Katolikus Templomban került megrendezésre.


A következő időszakban a támogatásokból- így az adó 1 %-ának utalásából befolyt összeget a Jászapáti kül- és belterületén lévő határjelző keresztek felújítására szeretnénk fordítani.


Adószámunk: 18508699-1-16
Bankszámla számunk: 69400427-19093260


Kérjük, támogatásával járuljon hozzá közös céljaink megvalósításához!

 

Contact Details

The Dunes, Top Road,
Strandhill,
Co. Sligo,
Ireland

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Website: www.joomla51.com

Disclaimer

All stock images and icons are for sample purposes only, intended to represent a live site and are not included with the template.


Images used are available from shutterstock.com. Links are provided if you wish to purchase them from their copyright owners.